A balatoni halászat hagyományáról a 11. századból származnak a legkorábbi írásos emlékeink, de mozgóképen ezt a régi foglalkozást elsőként a híradók örökítették meg. A hangosfilmes korszak idejére már jól szervezett és felügyelt halászati rendszer működött a tavon, mely nem csak ízletes halat, de témát is adott az érdeklődő filmeseknek.
Az alábbi 1947-ben készült hír igazi lírai gyöngyszem, mely igényesen, szépen komponált beállításokkal ábrázolja a nehéz, férfias munkát. Az etűdnek is beillő képsorokat Zólyomi Gyula, a korszak egyik legtehetségesebb riport-operatőre készítette. A vonó-kerítőhálós halászat technikája mellett érdemes megfigyelni, hogy a háttérben a maihoz képest ekkor még milyen érintetlen a vízparti táj.
A zsákmányból az azonnali fogyasztás és eladás mellett ebben az időben már feldolgozásra is jutott, például a fonyódi és siófoki hallisztgyárakban, ahol később konzerveket is készítettek. A harmincas évek egyik különleges exportcikke volt a garda ezüstfehér pikkelye, amit télen nyersen, sóval konzerválva, nyáron feldolgozva, mint „halpikkelyfény vagy halezüst” (guanidin, essence d'Orient, Fischsilber) vittek ki az országból. A források szerint az eladott halfényből aztán hamisgyöngy, karácsonyfadísz-bevonat, körömlakk és egyéb luxuscikkek készültek Párizsban, Barcelonában vagy éppen Kölnben.