Filmhíradók Online


Szerelem Magdolnavárosban

Tudósítás az első honvéd távházasságról

2017. február 12. - filmhiradok

A Pesti Hírlap tudósítása szürke szemű, karcsú, barna lányként írja le Csernyán Ilonát, aki egy látogatás alkalmával ismerkedett meg barátnője bátyjával. A fess fiatalember, Vetrik Gyula, akkoriban lakatosként és gépkocsivezetőként dolgozott. A magdolnavárosi szerelemből hamarosan eljegyzés lett, azonban a lány nem tudta idejében beszerezni a papírjait és a fiút még az esküvő előtt a frontra vitték.  A 20 éves Ilona, aki ebben az időben még a szüleivel lakott a Váci út 110. első emeleti szobakonyhás lakásában, nem adta fel a közös tervet, és annak ellenére is a házasság mellett döntött, hogy jövendőbelije ténylegesen nem lehetett jelen a szertartáson.

„A vőlegényem, akivel már egy évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy egybekelünk – mondja – éppen olyan magas, mint én. Szőke, kékszemű, borotváltarcú. Bajuszt nem visel. Most nincs állása és tényleges éveit szolgálja. Egyszer már volt öt hónapig a harctéren és akkor megsebesült. Szilánk érte a testét. Mikor a kórházban felgyógyult, néhány hónapig idehaza tartózkodott, de aztán újra a harctérre kellett mennie. Április 15-én ment vissza az orosz harctérre a lipótvárosi pályaudvarról. Kikísértem és könnyezve búcsúztam el tőle.” – nyilatkozta a menyasszony a lapnak, aki ekkor présmunkásnőként dolgozott egy üzemben, ahol többek között hadianyagot gyártottak.

A helyzetet a „a háború folytán ügyeik ellátásában akadályozott személyek házasságkötésének, valamint a személy állapotot érintő egyéb jogcselekményeinek megkönnyítéséről” szóló 2400/1942. ME számú rendelet életbe lépése oldotta meg, mely felelevenítve az első világháború alatt egyszer már működő intézményt, és a fronton szolgáló vőlegények és a hátországban maradt menyasszonyaik között lehetővé tette az ún. „távházasságot”. Nem sokkal az engedélyező kormányrendelet megjelenése után Ilona és Gyula között megköttetett az első ilyen frigy az országban.

pesti_hirlap.JPG

A polgári szertartásra 1942. június 19-én, pénteken, este 7-kor került sor a budapesti XIII. kerület állami anyakönyvvezetőségén (Béke tér 1.). Az ifjú párt dr. Petrik Béla kerületi elöljáró adta össze. Az esemény propagandaértékét mutatja, hogy a házasság tanúi maga Antal István nemzetvédelmi és propagandaügyi miniszter és Szendy Károly polgármester voltak. A menyasszony fehér zsorzsett ruhát viselt, kezében fehér rózsa és szegfű csokrot tartott, a tanúktól pedig babakelengyét kapott nászajándékba. A zsúfolásig megtelt teremben megjelent az Ilonát alkalmazó gyár igazgatója és katonai parancsnoka is. 

Tovább
süti beállítások módosítása