Búcsú a csalogánytól

Blaha Lujza temetése

2018. január 18. - filmhiradok

Blaha Lujza, a Nemzet Csalogánya, 1926. január 18-án, 76 éves korában hunyt el hosszú agónia után fővárosi otthonában, melynek erkélyéről az utolsó pillanatig szeretett Nemzeti Színházára látott. Temetésére két nap múlva került sor, az őszinte nemzeti gyász spontán kifejeződése pedig valódi médiaeseménnyé tette a szomorú alkalmat. A filmhíradó munkatársai természetesen mindvégig jelen voltak és forgattak, de a pillanat olyan jelképes erővel bírt, hogy hamarosan egy önálló, 4 és fél perces filmriport is bekerült a mozik rövidfilmes programjába.

A szerencsés módon ránk maradt némafilm ennyi idő után is megdöbbentő erővel adja át a kedvenc művésznőjét sirató tömeg megrendültségét. Ez a mozgókép azért is ritkaság, mert az elején pár másodpercre magát az idős színésznőt is láthatjuk, aki egyébként jellemzően ódzkodott attól, hogy kamera elé álljon.

Blaha Lujzát a Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, az alkalomra ünnepélyes, komoly fekete-ezüst díszbe öltöztetett környezetben. Itt róhatták le tiszteletüket a látogatók, akik már jóval a szertartás kezdete előtt megtöltötték a környéket.

„Már reggel kilenc órakor megkezdődött a közönség özönlése a katafalk elé. A déli órákban meg kellett kettőzni a rendőri készenlétet, mert a kegyeletét leróni akaró tömeg annyira összeszorult, hogy teljesen elzárta a jegypénztárhoz vezető utal. A nagy tömeg azonban példás rendet tart. Zárt sorokban, levett kalappal, meghatotton vonul a koszorúk tömegétől övezeti katafalk előtt, hogy egy röpke pillantással elbúcsúzzon attól a színésznőtől, akit annyira szeretett.” – tudósít Az Est.

Blaha Lujza temetése (1926, riportfilm) from Magyar Nemzeti Filmarchívum on Vimeo.

A Pesti Hírlap így folytatja:

„Két óra után már mozdulni is alig lehet a tér környékén. A néptömeg ellepi a járdákat és sűrű sorokban, egymás háta mögött állanak az emberek, de az egész úttestet is elfoglalja az egyre sűrűsödő tömeg, úgyhogy az utcai közlekedés úgyszólván teljesen megakad, a villamosok csak a legnagyobb bajjal, szüntelen csengetéssel juthatnak lépésről-lépésre előre, majd három óra felé teljesen megszűnik a villamosforgalom.”

A gyászszertartást Nemes Antal címzetes püspök celebrálta, majd a kormány nevében gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter búcsúztatta a halottat. A Nemzeti Színház képviseletében Hevesi Sándor, a fővárostól dr. Sipőcz Jenő polgármester mondott beszédet, majd Radnay Miklós az Operaház, Szirmai Imre a Népszínház nevében fejezte ki együttérzését. A koporsót a Nemzeti Színház tagjai vitték ki vállukon a Blaha Lujza térre, amit még életében, 1920-ban neveztek el a művésznőről. Az ekkorra már százezresre dagadó tömeget rendőrök és önkéntes cserkészek próbálták terelgetni, míg elindulhattak a halottaskocsi után, a Kerepesi úti temető felé. 

A kultuszminiszter beszédét látjuk a filmfelvételeken is, de szavait a Pesti Hírlap őrizte meg számunkra:

„A magyar művelődésnek súlyos vesztesége van megint. Nagy művésznő távozott az élők sorából, kit két egymást követő magyar nemzedék szeretett és becsült. Ízig-vérig művésznő volt, de azonfelül olyan nemzeti hivatás jutott osztályrészéül, melynek a betöltésére épen csak ő volt képes. Oda kell sorolnunk azok közé a nagyjaink: államférfiak és városépítők közé, akik a modern magyar Budapestet megalkották, mert a város nemcsak kövekből és emberekből áll, hanem szellemből is. Blaháné azok közé tartozott, akik Budapestbe magyar lelket leheltek. Blaháné volt az, aki azzal a csodálatos varázzsal, mely egyéniségéből kisugárzott, meg művészetének, dalainak hatalmával meghódította a magyar nyelv, a magyar lélek számára Budapest népét.”

lovasrendor.JPG

 

blaha_lujza_szerepek3_1896-10.jpg

Blaha Lujza (Kép: Wikipedia)

blaha_lujza_ter_1920.JPG

A Blaha Lujza tér 1920-ban a Nemzeti Színházzal és az Apolló Színpad (korábban filmszínház), azóta elpusztult, emblematikus épületével  (Forrás: Uj Idők. 1920. április 4. 171.)

blaha_lujza_temetes_tolnai_vilaglap.JPG

(Kép: Tolnai Világlapja. 1926. január 27. 8.)

A temetés egyik legmeghatóbb pillanata minden bizonnyal az lehetett, amikor az egyesült cigányzenekarok 200 fős csapata búcsúzóul rázendített a nagyaszony legkedvesebb nótájára. A Lehullott a rezgő nyárfa... című bús dal előadását a némafilm sajnos nem tudta megőrizni, csak egy inzertben és néhány képben jelzi a helyét, de alább egy kortárs előadásában (az ezüst színű leveles verzió) meghallgatható. A korabeli film elején a hulló levelek között üldögélő, élete őszén is tekintélyt sugárzó színésznő képe szintén erre a melódiára utalhat.

 

primasok.JPG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Kép: Pesti Hírlap. 1926. január 21. 5.) 

A gyászmenet grandiózus méreteit a kortársak közül többen is Kossuth Lajos búcsúztatásához hasonlították. A közös gyász mögött rejlő lényeget legjobban talán mégis Nemes Antal püspök ragadta meg, aki búcsúztató üzenetében báró Eötvös Józsefet idézte: "nem mindig csalnak, néha valók is az emberek."

Blaha Lujza síremléke ma a Fiumei úti Sírkertben, saját kérésére Jókai Mór sírjának közelében (Kép: Wikipedia)

Hely:

Blaha Lujza tér, Budapest

 

Film:

Blaha Lujza temetése (1926, riportfilm)

Forrás (Arcanum.hu):

Blaha Lujza-tér. Uj Idők. 1920. április 4. 171.

Hétnapos agonizálás után meghalt Blaha Lujza. Világ. 1926. január 19. 7.

Eltemették Blaha Lujzát. Pesti Hírlap. 1926. január 21. 4-6.

Százezrek zarándokoltak ma délelőtt Blaha Lujza ravatalához. Az Est. 1926. január 21. 11.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmhiradok.blog.hu/api/trackback/id/tr7113572177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.