Az idén 89 éves könyvhét az irodalom és könyvkiadás egyik legnagyobb hazai ünnepe, melynek történetét szinte teljes egészében dokumentálják a filmhíradók. A két világháború között minden nyár elején legalább egy hírt találunk, mely megörökíti a főváros utcáin felbukkanó színes standokat, ahol a lelkes olvasók személyesen is találkozhatnak kedvenc szerzőikkel. A rangos kulturális esemény ábrázolása azonban nem marad mentes a politikától, hiszen nagyon árulkodó, hogy mikor melyik kötet, szerző és kiadó kerül – vagy éppen nem kerül a kamera elé.

A Magyar Könyv Hetét először 1929 májusában rendezték meg, és szerencsére már ebből az évből van kapcsolódó mozgóképes anyagunk. Minden bizonnyal valahol itt kezdődött a hagyomány, egy kellemes nyári délutánon, Márkus Emília híres Hűvösvölgyi úti villájának kertjében. Az esemény "író- és művészvezérkara" ebben az inspiráló környezetben tartotta értekezletét, a házigazdával mint egyetlen női résztvevővel. A találkozón elhangzottakat sajnos nem hallhatjuk, hiszen ez még némafilm kora, de a helyzet ünnepélyessége így is megkérdőjelezhetetlen.

Az első május elsejét a film feltalálásánál alig korábban, 1890-ben ünnepelték. Hagyományához nálunk elsősorban a második világháború után rendezett nagyszabású felvonulások, politikai rendezvények és a jól megérdemelt kikapcsolódás emléke kötődik. Az ünnep és annak megörökítése fontos volt, mert időről időre megtörte a hétköznapok egyhangúságát, látszólag közös nevezőre hozta az ország lakosait és biztosította a folyamatosságot múlt és jelen között. A híradókban ez a nap általában a rendszer megerősítésének jelképes gesztusaként jelenik meg. A híradósok munkája nem csak azért volt lényeges, mert az eseményeket rögzítették, hanem mert lehetővé tették, hogy a filmet megtekintő néző akár ismételten is a különleges élmény részesévé váljon.

A következő három mozgóképes anyag három május elsejét mutat be, melyek első pillantásra ugyan hasonlóak, mégis sokban különböznek egymástól.

Alig egy évvel a világháború után szinte süt a megkönnyebbülés az 1946-os május elseje felvételein. A rendkívül hosszú, tizenkét és fél perces MAFIRT tudósítás egy várakozással teli tavaszi nap gazdag lenyomatát őrzi. Igaz ugyan, hogy a felvonulás még kissé szedett-vedett és lazán koreografált, azért már minden fontos kelléket bemutat. Az útvonal ekkor még eltér a későbbitől: a felvonulók az Andrássy úton haladnak, érintik a Kodály köröndön található Szabad Szakszervezeti emelvényt és az Andrássy út 96-ot (mely ekkor köztársasági elnöki palotakánt funkcionál), felintegetnek az erkélyen mosolygó Tildy Zoltánnak és hitvesének, majd továbbhaladnak a Hősök terén felállított pódium felé. Bár a pódiumon álló Rákosinak és társainak láthatóan melegük van és picit talán már unják is a sok órás programot, az Acélhang Dalárda lelkesítő szólamai kitartásra ösztönzik őket. A budapesti dolgozók hivatalos köszöntése után következik a filmhír harmadik nagy egysége a felvonulást követő önfeledt szórakozásról. Hangulatképek villantják fel az állatkerti ételosztást habos kakaóval és süteménnyel, a Millenárison rendezett sportprogramokat, a vidám vurstlit, de mindenek előtt: a Városligeti-tó betonteknőjében rendezett elképesztő méretű táncmulatságot.

Három gyönyörű kép a Fortepan gyűjteményéből, melyek ugyanerről a felvonulásról készültek:

"Az emberhullám szünet nélkül hömpölygött. Külön csillogást és fényt jelentettek benne az asszonyok és a gyermekek tízezrei"  (Forrás: Fortepan, képszám: 78631, évszám: 1946, orig: Berkó Pál)

Húsvét ideje az egyik leglátványosabb ünnepkör Magyarországon. Az ébredő természet, a vidám népszokások és a hagyományos viseletek nem csak szórakoztató, de vizuálisan is izgalmas anyagot kínálnak a filmhíradó számára. A tojásfestők elmélyült munkája és a vízzel leöntött, vidáman sivalkodó lányok képei minden tavasszal megjelennek a mozivásznon, és még a legsötétebb pillanatokban is a megújulás reményét kínálják a nézőknek.

Kifejezetten a locsolkodás tradícióját örökíti meg ez a szép, 1932-es hír. A mezőkövesdi legények „öntöző” vagy „vízbehányó” hétfőn felkeresik a lányokat, és rájuk loccsantják a megújulást, egészséget és termékenységet jelképező vizet. A filmen ugyan nem látható, de a locsolásért cserébe többek között matyó „pipicset”, azaz kismadár alakú kalácsot kapnak a vendéglátóktól.

Húsvéti locsolás Mezőkövesden (1932) from Magyar Nemzeti Filmarchívum on Vimeo.

Talán a legkorábbi mozgókép, amely a fővárosi karácsonyi készülődést örökíti meg, az alábbi 1928-as filmhír. A néma felvételeken egy fenyővásárt látunk, ahol a vevők figyelmesen válogatnak a különböző fajtájú és méretű fák között, melyekkel hamarosan otthonaikat díszítik. A felvétel helyének meghatározásában segít a Duna-partot mutató kistotál, és az, hogy a háttérben még jól látható a régi Erzsébet híd sziluettje. Az eladók minden bizonnyal a Pesti alsó rakparton, az Erzsébet és Szabadság hidak között kínálták illatos portékájukat.

A filmhíradó magyarázó szövege szomorú tartalommal tölti meg ezt a kedves életképet. Arról tájékoztatja a nézőt, hogy a trianoni döntés óta importálni kell Erdélyből és a Felvidékről a fenyőfákat, noha korábban ugyanezek a fák itthonról elégítették ki a keresletet.