Kiadva és bezúzva

Könyvhetek a Horthy-korszakban

2018. június 08. - filmhiradok

Az idén 89 éves könyvhét az irodalom és könyvkiadás egyik legnagyobb hazai ünnepe, melynek történetét szinte teljes egészében dokumentálják a filmhíradók. A két világháború között minden nyár elején legalább egy hírt találunk, mely megörökíti a főváros utcáin felbukkanó színes standokat, ahol a lelkes olvasók személyesen is találkozhatnak kedvenc szerzőikkel. A rangos kulturális esemény ábrázolása azonban nem marad mentes a politikától, hiszen nagyon árulkodó, hogy mikor melyik kötet, szerző és kiadó kerül – vagy éppen nem kerül a kamera elé.

A Magyar Könyv Hetét először 1929 májusában rendezték meg, és szerencsére már ebből az évből van kapcsolódó mozgóképes anyagunk. Minden bizonnyal valahol itt kezdődött a hagyomány, egy kellemes nyári délutánon, Márkus Emília híres Hűvösvölgyi úti villájának kertjében. Az esemény "író- és művészvezérkara" ebben az inspiráló környezetben tartotta értekezletét, a házigazdával mint egyetlen női résztvevővel. A találkozón elhangzottakat sajnos nem hallhatjuk, hiszen ez még némafilm kora, de a helyzet ünnepélyessége így is megkérdőjelezhetetlen.

 

Tovább

Kamerajátékok

A filmhíradó operatőrei

A filmhíradó igazi hősei az operatőrök, akik izgalmas, rendkívüli, olykor veszélyes helyzetekben végezték munkájukat – vagy éppen unalomig ismert szituációkból próbálták kihozni a lehető legérdekesebbet.

Az operatőrök világa annyira érdekes volt, hogy olykor éppen az ő munkájuk vált hírré. Így történt ez a Paramount alábbi riportfelvételen, melyet New York felhőkarcolói felett forgattak 1931-ben. A filmhír bekerült a magyar híradó anyagába is. A hazai nézők számára le se kellett fordítani a kommentárt, hiszen a látvány magáért beszélt.

A Fox Movietone operatőre munka közben. (NFSA: 359055)

Tovább

Óriáskifli Kádárnak

Három május elseje

Az első május elsejét a film feltalálásánál alig korábban, 1890-ben ünnepelték. Hagyományához nálunk elsősorban a második világháború után rendezett nagyszabású felvonulások, politikai rendezvények és a jól megérdemelt kikapcsolódás emléke kötődik. Az ünnep és annak megörökítése fontos volt, mert időről időre megtörte a hétköznapok egyhangúságát, látszólag közös nevezőre hozta az ország lakosait és biztosította a folyamatosságot múlt és jelen között. A híradókban ez a nap általában a rendszer megerősítésének jelképes gesztusaként jelenik meg. A híradósok munkája nem csak azért volt lényeges, mert az eseményeket rögzítették, hanem mert lehetővé tették, hogy a filmet megtekintő néző akár ismételten is a különleges élmény részesévé váljon.

A következő három mozgóképes anyag három május elsejét mutat be, melyek első pillantásra ugyan hasonlóak, mégis sokban különböznek egymástól.

Alig egy évvel a világháború után szinte süt a megkönnyebbülés az 1946-os május elseje felvételein. A rendkívül hosszú, tizenkét és fél perces MAFIRT tudósítás egy várakozással teli tavaszi nap gazdag lenyomatát őrzi. Igaz ugyan, hogy a felvonulás még kissé szedett-vedett és lazán koreografált, azért már minden fontos kelléket bemutat. Az útvonal ekkor még eltér a későbbitől: a felvonulók az Andrássy úton haladnak, érintik a Kodály köröndön található Szabad Szakszervezeti emelvényt és az Andrássy út 96-ot (mely ekkor köztársasági elnöki palotakánt funkcionál), felintegetnek az erkélyen mosolygó Tildy Zoltánnak és hitvesének, majd továbbhaladnak a Hősök terén felállított pódium felé. Bár a pódiumon álló Rákosinak és társainak láthatóan melegük van és picit talán már unják is a sok órás programot, az Acélhang Dalárda lelkesítő szólamai kitartásra ösztönzik őket. A budapesti dolgozók hivatalos köszöntése után következik a filmhír harmadik nagy egysége a felvonulást követő önfeledt szórakozásról. Hangulatképek villantják fel az állatkerti ételosztást habos kakaóval és süteménnyel, a Millenárison rendezett sportprogramokat, a vidám vurstlit, de mindenek előtt: a Városligeti-tó betonteknőjében rendezett elképesztő méretű táncmulatságot.

 

Három gyönyörű kép a Fortepan gyűjteményéből, melyek ugyanerről a felvonulásról készültek:

78631.jpg"Az emberhullám szünet nélkül hömpölygött. Külön csillogást és fényt jelentettek benne az asszonyok és a gyermekek tízezrei"  (Forrás: Fortepan, képszám: 78631, évszám: 1946, orig: Berkó Pál)

Tovább

Gica, pipics, barkaág

Húsvéti népszokások a filmhíradókban

Húsvét ideje az egyik leglátványosabb ünnepkör Magyarországon. Az ébredő természet, a vidám népszokások és a hagyományos viseletek nem csak szórakoztató, de vizuálisan is izgalmas anyagot kínálnak a filmhíradó számára. A tojásfestők elmélyült munkája és a vízzel leöntött, vidáman sivalkodó lányok képei minden tavasszal megjelennek a mozivásznon, és még a legsötétebb pillanatokban is a megújulás reményét kínálják a nézőknek.

Kifejezetten a locsolkodás tradícióját örökíti meg ez a szép, 1932-es hír. A mezőkövesdi legények „öntöző” vagy „vízbehányó” hétfőn felkeresik a lányokat, és rájuk loccsantják a megújulást, egészséget és termékenységet jelképező vizet. A filmen ugyan nem látható, de a locsolásért cserébe többek között matyó „pipicset”, azaz kismadár alakú kalácsot kapnak a vendéglátóktól.

Húsvéti locsolás Mezőkövesden (1932) from Magyar Nemzeti Filmarchívum on Vimeo.

Tovább

Búcsú a farsangtól

A Műegyetemi Evezős Club bálja

1936. február 15-én a Hungária Szállóban rendezték meg a Műegyetemi Evezős Club hagyományos farsangi bálját. A mulatság a 30-as évek népszerű, fővárosi „elite” báljai közé tartozott, mely elsősorban a fiatal, bevállalósabb közönséget mozgatta meg. Az estélyt a vendégek rendkívül ötletes jelmezei tették különlegessé, melyekhez hasonlót sehol máshol nem lehetett látni ilyen vidám változatosságban.

Búcsú a farsangtól (MFI/627) from Magyar Nemzeti Filmarchívum on Vimeo.

Tovább

Jancsó a lakodalomban

Lakodalom Galgahévízen

Bár a tél manapság nem kifejezetten az esküvők évszaka, a februári Valentin-nap még őriz valamit a hagyományból. A régiek, a paraszti munka ritmusához igazodva, a betakarítás után, elsősorban szürettől adventig és a farsangi időszakban tartották a lakodalmat, ahogy ezt az alábbi 1953-as filmhír is megörökíti. A szerelem önmagában ugyan kevésbé híradós téma, de a vidám menyegzők, a sok folklorisztikus elemet felvonultató vidéki lagzik és a látványos, gyakran hírességekhez kapcsolódó nagyvárosi esküvők mind az alkotók, mind a nézők körében nagyon népszerűek voltak.

Az itt bemutatott film különlegessége, hogy a fiatal Jancsó Miklós jegyzi, aki az 50-es évek elején szárnypróbálgatásként több riport-és dokumentumfilmet is készített a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyár megbízásából. Munkatársa Szegi Anna, a kevés hazai női operatőr egyike, 1952-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ő a filmhíradók után a televízióban folytatta, ahol vezető operatőrként elsősorban stúdió- és gyerekműsorokban dolgozott.

Lakodalom Galgahévizen (MFH 1953/48) from Magyar Nemzeti Filmarchívum on Vimeo.

Tovább

Búcsú a csalogánytól

Blaha Lujza temetése

Blaha Lujza, a Nemzet Csalogánya, 1926. január 18-án, 76 éves korában hunyt el hosszú agónia után fővárosi otthonában, melynek erkélyéről az utolsó pillanatig szeretett Nemzeti Színházára látott. Temetésére két nap múlva került sor, az őszinte nemzeti gyász spontán kifejeződése pedig valódi médiaeseménnyé tette a szomorú alkalmat. A filmhíradó munkatársai természetesen mindvégig jelen voltak és forgattak, de a pillanat olyan jelképes erővel bírt, hogy hamarosan egy önálló, 4 és fél perces filmriport is bekerült a mozik rövidfilmes programjába.

A szerencsés módon ránk maradt némafilm ennyi idő után is megdöbbentő erővel adja át a kedvenc művésznőjét sirató tömeg megrendültségét. Ez a mozgókép azért is ritkaság, mert az elején pár másodpercre magát az idős színésznőt is láthatjuk, aki egyébként jellemzően ódzkodott attól, hogy kamera elé álljon.

Blaha Lujzát a Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, az alkalomra ünnepélyes, komoly fekete-ezüst díszbe öltöztetett környezetben. Itt róhatták le tiszteletüket a látogatók, akik már jóval a szertartás kezdete előtt megtöltötték a környéket.

„Már reggel kilenc órakor megkezdődött a közönség özönlése a katafalk elé. A déli órákban meg kellett kettőzni a rendőri készenlétet, mert a kegyeletét leróni akaró tömeg annyira összeszorult, hogy teljesen elzárta a jegypénztárhoz vezető utal. A nagy tömeg azonban példás rendet tart. Zárt sorokban, levett kalappal, meghatotton vonul a koszorúk tömegétől övezeti katafalk előtt, hogy egy röpke pillantással elbúcsúzzon attól a színésznőtől, akit annyira szeretett.” – tudósít Az Est.

Blaha Lujza temetése (1926, riportfilm) from Magyar Nemzeti Filmarchívum on Vimeo.

Tovább

Karácsony Pesten

Talán a legkorábbi mozgókép, amely a fővárosi karácsonyi készülődést örökíti meg, az alábbi 1928-as filmhír. A néma felvételeken egy fenyővásárt látunk, ahol a vevők figyelmesen válogatnak a különböző fajtájú és méretű fák között, melyekkel hamarosan otthonaikat díszítik. A felvétel helyének meghatározásában segít a Duna-partot mutató kistotál, és az, hogy a háttérben még jól látható a régi Erzsébet híd sziluettje. Az eladók minden bizonnyal a Pesti alsó rakparton, az Erzsébet és Szabadság hidak között kínálták illatos portékájukat.

A filmhíradó magyarázó szövege szomorú tartalommal tölti meg ezt a kedves életképet. Arról tájékoztatja a nézőt, hogy a trianoni döntés óta importálni kell Erdélyből és a Felvidékről a fenyőfákat, noha korábban ugyanezek a fák itthonról elégítették ki a keresletet.

 

karacsony.JPG

 

 

Tovább

Magyar Filmhíradó Évfolyam 1956

DVD kritika

A hazai gyártású filmhíradók a magyar audiovizuális örökség felbecsülhetetlenül értékes részét képezik. Ennek a számosságát, sokszínűségét és külső összefüggéseit tekintve egyaránt impozáns masszívumnak egy kis, ám annál fontosabb epizódját dolgozza fel a Terror és forradalom 1949-1956 című DVD-sorozat kiadványa. Az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából megjelentetett 4 lemezes összeállítás a maga teljességében közli a forradalmi év 44 filmhíradóját, ezzel pedig egy különleges, mára már letűnt médium perspektívájából mutatja be a fordulópontot jelentő esztendő eseményeit. A filmhíradó egyszerre tanú és aktív kommunikátor, archív dokumentumok forrása és kérlelhetetlen propagandista. Kül- és belpolitika, gazdaság, tudomány, kultúra, bulvár épp úgy megjelenik a horizontján, mint a népsport kiemelkedő teljesítményei. Nem csak fenntartja, de kreálja is a történeti emlékezetet, az egykori nézőket és az utókort szintén heves lendülettel neveli.

A több híreseményt csokorba fűző, különböző cégek portfóliójában, de mindig állami ellenőrzés alatt készülő heti mozihíradókat 1926-tól kezdve vetítették kötelezően a filmszínházak aktuális főprogramja előtt, amit 1948-ban újabb kormányrendelet erősített meg. Az 1950-ben alapított Magyar Híradó és Dokumentumfilmgyár egészen 1991-ig felelt ezeknek a mozgóképeknek a készítéséért, az innen kikerülő sorozat csak 1956 októbere és decembere között szünetelt. A később bekövetkező médiumváltás, a televízió megerősödése, majd a videotechnika megjelenése jelentősen átalakította ugyan a mozikba kerülő híradó szerepét, de az évtizedeken át kétségtelenül a tájékoztatás alapvető intézményeként jelent meg. A DVD-n látható anyagok tehát mind jól működő, professzionális vállalati környezetben születtek, ahol az alkotók a számukra kijelölt célok érdekében az eszközök maximumát vethették be.

Tovább

Hekk előtt, jég alatt

Balatoni halászat télen és nyáron

A balatoni halászat hagyományáról a 11. századból származnak a legkorábbi írásos emlékeink, de mozgóképen ezt a régi foglalkozást elsőként a híradók örökítették meg. A hangosfilmes korszak idejére már jól szervezett és felügyelt halászati rendszer működött a tavon, mely nem csak ízletes halat, de témát is adott az érdeklődő filmeseknek.   

Az alábbi 1947-ben készült hír igazi lírai gyöngyszem, mely igényesen, szépen komponált beállításokkal ábrázolja a nehéz, férfias munkát. Az etűdnek is beillő képsorokat Zólyomi Gyula, a korszak egyik legtehetségesebb riport-operatőre készítette. A vonó-kerítőhálós halászat technikája mellett érdemes megfigyelni, hogy a háttérben a maihoz képest ekkor még milyen érintetlen a vízparti táj.

halaszat01.JPG

 

 

 

 

 

 

 

 

 A zsákmányból az azonnali fogyasztás és eladás mellett ebben az időben már feldolgozásra is jutott, például a fonyódi és siófoki hallisztgyárakban, ahol később konzerveket is készítettek. A harmincas évek egyik különleges exportcikke volt a garda ezüstfehér pikkelye, amit télen nyersen, sóval konzerválva, nyáron feldolgozva, mint „halpikkelyfény vagy halezüst” (guanidin, essence d'Orient, Fischsilber) vittek ki az országból. A források szerint az eladott halfényből aztán hamisgyöngy, karácsonyfadísz-bevonat, körömlakk és egyéb luxuscikkek készültek Párizsban, Barcelonában vagy éppen Kölnben.

Tovább

Pancsoló főváros

Budapesti strandok 1946-1948

A nyári szezon filmhíradóinak kedvelt témája a strandok vidám, olykor meglehetősen frivol élete. A vízben pancsoló vagy éppen a parton sütkérező, elégedett látogatók úgy jelennek meg újra és újra a hírekben, hogy ábrázolásuk önmagában is hangsúlyozza a fürdő- és strandkultúra fontosságát.

A balatoni életérzés mellett a fürdővárosként aposztrofált Budapest viszi a prímet, melynek népszerű hullámmedencéi, derűs piknikei és modern attrakciói vizuálisan is hálás anyagot kínálnak. Ezek az összeállítások minden politikai rendszerben megjelennek, és míg képeik leginkább a fürdőruhadivat tekintetében változnak, a kísérőszövegben a tartalmi hangsúlyok eshetnek máshová. A koalíciós időszak fővárosi strandjainak világát például kiválóan érzékelteti az alábbi három hír.

1948-ban készült a következő film, mely a júliusi hőhullám idején követi a strandra menekülő fővárosi lakosokat. A kommentár elsősorban szociológiai adalékokkal szolgál – a Széchenyi Gyógyfürdőről megjegyzi például, hogy az leginkább az „élmunkások Eldorádója”, a Gellért Fürdő hullámmedencéjét látva pedig hozzáteszi, hogy bár korábban exkluzív helynek számított, ma már nyitva áll minden dolgozó előtt.

Tovább

7 menyasszony 7 legénynek

1958. október 11-én tizennégyszer hangzott el a boldogító igen Mezőtúron, ahol egyszerre 7 boldog pár fogadott örök hűséget egymásnak ezen a napon. A lagzira ezernél is több vendéget vártak, a tanácsházán tartott lakomához 45 birkából készült birkapörkölt, megszámlálhatatlan csirkét, pulykát és kacsát vágtak, de nem hiányzott a töltött malac és a 10 hekto bor sem, melyet az éppen 10 éves jubileumát ülő Petőfi TSZ ajánlott fel a jeles alkalomra. A fiatalok maguk is a 2300 holdon gazdálkodó szövetkezetben dolgoztak, hovatovább annak segítségével találtak egymásra, ahogy azt az esküvőn megjelenő Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, köszöntő beszédében külön kiemelte. Az emlékezetes eseményen a talpalávalót Kiss Dezső és 35 tagú vonós zenekara szolgáltatta, a híradó pedig megőrizte nekünk az egyik különleges alföldi lakodalmas étel, a csigaleves képeit, amely tulajdonképpen csigatésztáról kapta nevét, és egy 19. századi forrás szerint azért volt különösen drága étel, „mert a csigacsináló asszonyok a lakodalom előtt való héten (sok) bort megittak.”

Tovább

Kisírt szemek

Sztálin halálára

1953. március 5-én este 10 előtt Joszif Visszarionovics Sztálin, a szovjet minisztertanács elnöke és az SZKP Központi Bizottságának első titkára agyvérzés következtében életét vesztette. A 73 éves vezető haláltusája öt napon át tartott, megmenteni pedig már csak azért sem tudták, mert az orvosi ellátás eleve nagyon későn érkezett. Emiatt később többen Beriját, a belügyi és az állambiztonsági miniszterelnök-helyettest és köreit okolták, ami felvetette a szándékosság gyanúját, majd különböző összeesküvés-elméletek táptalaja lett.

A szovjet befolyási övezet országait sokkolta a hír. A propaganda mindenhol megmozdult, hogy a médián keresztül, az egész állam nevében megfelelő módon fejezhesse ki a részvétet. A Magyar Filmhíradó 25 perces, tragikus hangvételű különkiadással számolt be az eseményről, mely a közemberek, köztestületek, politikusok reakcióinak bemutatása mellett az elhunyt életéről és tetteiről is rövid, visszatekintő összefoglalót adott.

„Szívbe markoló fájdalom, kisírt szemek kísérik a lesújtó hírt mindenfelé, amerre csak ember él. Sztálinunk szíve megszűnt dobogni. Sztálin meghalt. Gyászol a magyar nép is. Akinek szabad hazánk minden eredményét, minden sikerét köszönhetjük, aki a legjobban szerette az embereket, és akit a legjobban szerettünk, eltávozott közülünk. Olyan hihetetlenül hangzik, hogy ő már nem él. Ő, aki maga volt az élet.” – szól a híradó drámai felvezetése.

Ezután láthatjuk, ahogy a tatabányai bányászok Sztálin elvtárs szellemiségének megfelelően még egy extra műszakot vállalnak, gyászolnak a sztálinvárosi munkások, a szántóvetők, az ürömi Cservenkov TSZCS kollektívája, az egész magyar hadsereg, és a következő szavakkal emlékeznek a csepeli csőgyár alkalmazottai: „Sztalin elvtárs meghalt, de a mi részünkre Sztalin elvtárs élni fog. Sztalin elvtárs él, él a tanítás elvtársak, él az útmutatása, és élnek azok a szavak bennünk elvtársak, amely szavakat Sztalin elvtársunk Lenin elvtárs temetésén mondott el, hogy mi kommunisták különös emberek vagyunk, mi kommunisták különös anyagból vagyunk gyúrva. Elvtársaim ezek a szavak vezessenek minket az elkövetkezendő időkben az ellenség elleni harcban, a munka frontján, az éberség frontján elvtársak.”

Az ország különböző pontjain megrendezett gyászgyűlések bemutatása után Sztálin élete elevenedig meg a mozgóképen. Az 1917-es orosz forradalomtól a második világháborús győzelemig tartó pályarajz minden emblematikus fordulópontot tartalmaz. Igaz, hogy itt-ott becsúsznak a történéseket utólag rekonstruáló, megrendezett jelenetek is, melyek a mítosz következetes építését segítik. Így például az orosz forradalom és a Téli Palota ostromának képei valószínűleg az eseménynél egy évtizeddel később készült játékfilmből, Eizenstein Október című monumentális opuszának felvételei közül származnak, melyeket a szovjet információs központ eredeti dokumentumokként tett elérhetővé a külföldi hírügynökségek számára. Az életrajzi összeállítás további különlegessége, hogy benne magát Sztálint is hosszan látjuk és halljuk, akinek imázsához, Hitlerrel ellentétben, kevésbé szorosan tartoztak a médiaszereplések és beszédek.

Ezután következnek a magyar politikai vezetők saját megszólalásai a híradó harmadik, befejező egységében, akik között Nagy Imre és Gerő Ernő jelenik meg kiemelten. Mellettük feltűnik még Révai József, Andics Erzsébet, Szabó Pál, Apró Antal, Erdei Ferenc, Farkas Mihály és természetesem több ízben maga Rákosi Mátyás is.

A pontosan datálható hazai képsorok a híradó második felében találhatók. A film megörökíti a temetés alkalmából megtartott öt perces megemlékezést, melyet az március 7-én összeült Minisztertanács 0479/20/1953. számú határozata alapján tartottak. Ennek értelmében március 9-én, délelőtt 10 órakor (moszkvai idő szerint 12 órakor) az üzemekben és a gyárakban, a vasútnál, a közlekedésnél, a postánál, a hivatalokban és iskolákban, minden olyan helyen, ahol ez emberélet veszélyeztetése nélkül megtehető, öt perces munkaszünetet tartottak. Ahol mód volt rá, megszólaltatták a gyári szirénákat, hogy ezzel kellő ünnepélyességet biztosítsanak.

A híradó Gerő aznap délután 4 órakor tartott beszédével zárul, melyet a hűvös kora tavaszi szélben, természetesen a Felvonulási téren álló Sztálin-szobor előtti emelvényen mondott el. A film nem mutatja ugyan, de egyes források beszámolnak róla, hogy a rendezvény végén a tömegben ismeretlen okból kisebb pánik keletkezett, ahol az emberek sikítoztak egymást és taposták a tumultusban. Gerő a gyásznagygyűlés idején valószínűleg még mit sem sejtett arról, hogy nemsokára még nagyobb tömegek mozdulnak meg, és a szobornak és saját politikai hatalmának már csak három és fél éve van hátra.

A kegyeleti események a következő napokban is folytak, melyekbe nemcsak a filmhíradó, de a mozik rendes főműsora is bekapcsolódott. Március 10 és 12 között újra előkerültek a Sztálin életével foglalkozó filmek, így például a Feledhetetlen 1919, Az eskü, a Sztálingrádi csata, a Harmadik csapás, a francia Sztálin, akit legjobban szeretünk és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulójának moszkvai emlékünnepségéről beszámoló alkotások.

Sztálin halálhírének hazai fogadtatásáról olvashatunk még itt:

Kocsis Piroska: „Zeng, zúg a mozdonyok sípja: minden szavát szívünkbe írta"

Filmhíradó:

Magyar Filmhíradó 12/1. (1953. március)

Helyszín:

 

Valami régi, valami új

Cukrászda nyílt a Sztálin úton

„A fürdővel nem volt probléma, régen „lyukas"-nak hívták a meleg vizű forrást, a Lukács cukrászda helyén viszont nem tört fel se tejszínhab, se marcipán, a tulajt hívták így, át kellett nevezni. Honfi Kálmán előző héten cukrászdái termékeket irodalmasított: mákos Krúdy, Ady-csók, Arany tekercs, a József Attila-kuglófról már cukrászokkal egyeztetett, mikor jött fentről az ukáz, ennyi. Hiába érvelt, hogy például Ferrero Rocher hős partizán volt, az olaszok mégse szégyellik elcsokisodását. Uj szelek Új szelek fújtak. És most itt ez a még kényesebb, még bonyolultabb feladat. Népköztársasági cukrászda? Ahogy Vörösmarty Cukrászda lett a Vörösmarty téren a Gerbeaud-ból? A kopasz férfi a falon a fejét csóválta: a Népköztársasági Cukrászda név a Népköztársaság kigúnyolására adna lehetőséget. Valami támadhatatlan és érdekes név kell ide. Érdekességi Cukrászda? Egyáltalán van olyan szó, hogy „érdekességi"? A Dunáról felszálló hideg levegő meleg áramlatokkal keveredett, a robajos lökésekbe beleremegett a fény, az eget rémült galambok lepték el. Felhő sodródott a nap elé, baljós homály lépett a térbe. A kopasz férfi a falon elkomorult, nemtetszés, csalódottság árnya hullt rá: Honfi bánatosan áthúzta az „érdekességi" szót. Legyen akkor mondjuk „különlegességi"? Különlegességi Cukrászda? A bárányfelhő elúszott a nap elől, az utca felragyogott, a falon a főtitkár szeme érdeklődőn csillant meg. Ha az Andrássy úti Lukácsból Népköztársaság útjai Különlegességi lesz, abból kihallani az idők szavát.”

        írja Garaczi László 3 hasonlat (füttyös) című prózájában.

És valóban, a híradó kísérőszövege határozottan csúsztat. A Különlegességi Cukrászda cseppet sem új színfolt Budapesten, hanem elsősorban a régi Lukács újragondolása az (Andrássy útból lett) Sztálin út 70-ben. Az eredeti, Lukács Sándor által alapított cukrászda 1912 óta működött itt és a legkifinomultabb édesszájú közönség ízlését is kielégítette.  Az egység az államosítás után 1955 szeptemberében nyitott újra a Cukrászati Vállalat kezelésében. A hely nem csak eleganciáját őrizte meg, hanem a magas nívó hagyományát is, amit jól mutat, hogy a Vendéglátó Főigazgatóság laboratóriumának a Népszavában megjelent gyorstesztje szerint 1959-ben itt még mindig 4,3 gramm kávéból főzték a duplát, míg a többi ellenőrzött helyen ennél sokkal jobban remegett (azaz jóval kevesebbet mért) a főzőnő keze.

Helyszín:

Filmhíradó:

Új cukrászda (Csak röviden…) Magyar Filmhíradó 39/7. (1955. október)

Forrás:

Garaczi László: 3 hasonlat (füttyös) 2000, 2008 (20. évfolyam) május 24-25.

„33 millió dupla.” Népszava, 87. évf. 263 sz. (1959. november 8.) 5.

Busók hava

Karnevál és filmhíradó

Február táján minden évben megsokasodnak a farsangi népszokásokról és karneváli felvonulásokról szóló tudósítások a hazai filmhíradókban. Az egzotikus külföldi képsorok mellett természetesen megjelennek a magyarországi hagyományok, melyek így a média nagyobb közönsége számára is kijelölik a tavaszi évad kezdetét. A látványos, szórakoztató filmhírek újra és újra bemutatják a folklór legfontosabb elemeit, ezzel segítik azok megőrzését és megerősítését.

Egy kifejezetten hosszú, több mint 5 perces néma híranyag 1927-ből a filmhíradók első beszámolója a mohácsi busójárásról. A rendkívül részletes tudósításban a karnevál minden lényeges motívuma látható, az ismeretlen operatőr azonban a különleges jelmezeknek is szentel időt és figyelmet. Ilyen például az 1:17-nél látható bébinek öltözött felnőtt, az 1:34-nél zenélő bohóczenekar vagy éppen az 1:36-nál feltűnő egyházi maskara. Ezek az öltözetek a kifordított farsangi világrend jelképei, amikor pár napra megszűnnek a társadalom egyezményes szabályai, és mindenki szabadon azzá válhat (és azt figurázhat ki), akit csak akar. A film azért is különleges, mert a népszokás bemutatása mellett a a két világháború közötti Mohács hangulatát is megőrizte régi falusi utcáival és házaival.

 

buso05.JPGbuso06.JPG

Tovább

Szerelem Magdolnavárosban

Tudósítás az első honvéd távházasságról

A Pesti Hírlap tudósítása szürke szemű, karcsú, barna lányként írja le Csernyán Ilonát, aki egy látogatás alkalmával ismerkedett meg barátnője bátyjával. A fess fiatalember, Vetrik Gyula, akkoriban lakatosként és gépkocsivezetőként dolgozott. A magdolnavárosi szerelemből hamarosan eljegyzés lett, azonban a lány nem tudta idejében beszerezni a papírjait és a fiút még az esküvő előtt a frontra vitték.  A 20 éves Ilona, aki ebben az időben még a szüleivel lakott a Váci út 110. első emeleti szobakonyhás lakásában, nem adta fel a közös tervet, és annak ellenére is a házasság mellett döntött, hogy jövendőbelije ténylegesen nem lehetett jelen a szertartáson.

„A vőlegényem, akivel már egy évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy egybekelünk – mondja – éppen olyan magas, mint én. Szőke, kékszemű, borotváltarcú. Bajuszt nem visel. Most nincs állása és tényleges éveit szolgálja. Egyszer már volt öt hónapig a harctéren és akkor megsebesült. Szilánk érte a testét. Mikor a kórházban felgyógyult, néhány hónapig idehaza tartózkodott, de aztán újra a harctérre kellett mennie. Április 15-én ment vissza az orosz harctérre a lipótvárosi pályaudvarról. Kikísértem és könnyezve búcsúztam el tőle.” – nyilatkozta a menyasszony a lapnak, aki ekkor présmunkásnőként dolgozott egy üzemben, ahol többek között hadianyagot gyártottak.

A helyzetet a „a háború folytán ügyeik ellátásában akadályozott személyek házasságkötésének, valamint a személy állapotot érintő egyéb jogcselekményeinek megkönnyítéséről” szóló 2400/1942. ME számú rendelet életbe lépése oldotta meg, mely felelevenítve az első világháború alatt egyszer már működő intézményt, és a fronton szolgáló vőlegények és a hátországban maradt menyasszonyaik között lehetővé tette az ún. „távházasságot”. Nem sokkal az engedélyező kormányrendelet megjelenése után Ilona és Gyula között megköttetett az első ilyen frigy az országban.

pesti_hirlap.JPG

A polgári szertartásra 1942. június 19-én, pénteken, este 7-kor került sor a budapesti XIII. kerület állami anyakönyvvezetőségén (Béke tér 1.). Az ifjú párt dr. Petrik Béla kerületi elöljáró adta össze. Az esemény propagandaértékét mutatja, hogy a házasság tanúi maga Antal István nemzetvédelmi és propagandaügyi miniszter és Szendy Károly polgármester voltak. A menyasszony fehér zsorzsett ruhát viselt, kezében fehér rózsa és szegfű csokrot tartott, a tanúktól pedig babakelengyét kapott nászajándékba. A zsúfolásig megtelt teremben megjelent az Ilonát alkalmazó gyár igazgatója és katonai parancsnoka is. 

Tovább

Fegyencek, fegyőrök, rendőrök

Riporterbál a New York Kávéházban

Az 1934-es báli szezon legvidámabb eseményeként aposztrofált riporterbált farsang utolsó napján, húshagyó kedden, azaz február 13-án rendezték meg a New York Kávéházban. A bálirodában már jóelőre elkapkodták a jegyeket, melyeket egy személy számára 10 pengőért, három személyes "családi" konstrukcióban pedig 25 pengőért árultak.

A szervezők a filmhírben látható aranyszínű híd ötletét a párizsi operabáltól kölcsönözték, így kiemelt helyen jelenhetett meg a karneváli felvonulás és az "Élő Újság" fantázianevű farsangi revü, melyet ismert színészek, újságírók és médiaszemélyiségek lenyűgöző görlcsapat támogatásával adtak elő. Az estélyen résztvevők szórakoztatásáról a zenekaron kívül táncrulett, tréfás tombola és egyéb játékok gondoskodtak. A bál különlegessége, hogy egyesítette magában a jelmezes "apacsbál" és a nagyestélyis-frakkos elitbál jellegzetességeit. A táncparkett a kártyatermekben, a "mélyvízben" és a bárban  került kialakításra. A vendégek színes estélyikbe öltöztek, a hölgyek álarcot vettek fel, az estet pedig még emlékezetesebbé tette, hogy a kiszolgáló személyzet tagjai egytől-egyig fegyencruhát viseltek. A téma apropóját az adta, hogy a rendezvény szervezését a rendőri ügyekkel foglalkozó újságírók vállalták magukra, élükön a házigazdának felkért Tarján Vilmos volt bűnügyi riporterrel.

A jeles vendégek között feltűnik Rökk Marika színésznő is, aki a berlini UFA cég sztárjaként szívesen töltötte a magyar fővárosban kevés adódó szabadságát.

Az éjfélkor bemutatott revü programja a Színházi Élet előzetes ajánlója szerint:

"1. Vezércikk: elmondja Nagy Endre.

2. Balla Lici, mint rikkancslány, elénekli a legfrissebb aktualitásokat.

3. Egyed Zoltán humoros felolvasása: »Hogyan számolnak be a különböző pártállású újságok a Riporterbálról«

4. »Jónapot, kérek egy hírlapot!« Szőnyi Lenke ének- és táncszáma a rikkancsgörlökkel.

5. Bel- és külpolitika: Vadnay László és Komlós Vilmos új Hacsek és Sajó tréfájának premierje.

6. A szenzáció. Tréfa. Játsszák: László Miklós és Keleti László.

7. Maga csak tudja, Intim Pista ... Incze Sándor, a Színházi Élet szerkesztője személyesen válaszol azokra a színházi kérdésekre, amelyeket a leggyakrabban szoktak kérdezni tőle...

8. Gyermekmelléklet. Rökk Marika és a Rökk papa tréfás jelenete,

9. A legrövidebb újság ... Szerkesztette és bemutatja: Karinthy Frigyes.

10. Rendőri hírek. Hasból jelentik: Király Pál, Komlós Jenő és Petschauer Attila rendőri riporterek. Játsszák: Mály Gerő, Justh Gyula és Kálmán Éva.

11. Nincs semmi a lapokban ... Kellér Dezső és Radó Sándor énekes konferansz-tréfája.

12. Novella egy szegény apacsról. Feleky Camill táncszáma. Partnerei: Arianne Bergner és Kondor Ili. Beállítja: Jimmy.

13. Színház. Honthy Hanna énekszáma. Előtte: Lestyán Sándor megintervjuolja a primadonnát. Utána: Lestyán felolvassa a kész intervjút.

14. Finálé: az összes szereplő primadonnák címlapot kapnak a Színházi Életben. Angeló a közönség előtt tervezi meg a címlapokat.

Ez a Riporterbál éjféli műsora. Éjfél után a Newyork-bárban még egy előadás lesz, úgynevezett béke-kabaré, ahol Somogyi Nusi, Ilosvay Rózsi, Sólyom Janka, Pethes, Dénes, Herczeg Jenő, Leopoidi, Milskaja és Kőváry Gyula lépnek fel."

A Riporterbál vendéghölgyeinek az apacsruhákat Vogel Eric díszlet- és jelmeztervező igény szerint díjmentesen megtervezte.

Helyszín:

 

Forrás:

"Riporterbál." Pesti Hirlap, 46. évf. 7. sz. (1934. január 11.) 12.

"Írók, művésznők, újságírók a Riporterbál aranyhídján." Pesti Napló, 85. évf. 33. sz. (1934. február 11.) 5.

"Riporterbál." Pesti Hírlap, 56. évf. 35. sz. (1934. február 14.) 12.

"Kiküldött tudósítónk a Riporterbál programjáról" Színházi Élet 1934/5. sz.

90 vagon szaloncukor

A szaloncukor örök kedvenc, a karácsonyi ünnep elmaradhatatlan, édes kísérője. Így volt ez minden korban és rendszerben, a Monarchiától a pártállam évein át egészen a mai napig.

Nem csoda hát, ha a Rákosi-korszak filmhíradója sem mulasztotta el, hogy megemlékezzen a sokaknak oly fontos édességről. A filmhíradó egyébként is a termelési propaganda fontos médiumának számított, melyben a gazdasági sikerekről, rekordokról szóló tudósítások jelentős hányadát tették ki az összes korabeli filmhírnek. Az alábbi beszámoló fontos szezonális eredményről tájékoztat, mellyel a szerkesztők az államosított édesipar kiváló működését kívánták bizonyítani.

A kommentár szerint 1949. decemberében az államosított Stühmer gyár Veress brigádja Sztálin születésnapjára 3 és fél vagonnal több kakaóbab feldolgozását vállalta, hogy minden korábbinál több csokoládédísz kerülhessen a dolgozók karácsonyfáira. A gyár egyik dolgozója, Stubnya Zoltán munkaérdemrenddel kitüntetett munkás, 10%-al több termelést ajánlott fel Sztálin születésnapjára. A kommentár szerint az előző évi 30 vagonnal szemben, így az idén immár 90(!) vagon szaloncukrot készít az államosított édesipar a dolgozók számára.

 

 

Tovább

Olimpia anno

Kevés olyan kiszámíthatóan kiújuló érzés van az életünkben, mint az olimpiai láz. Az ötkarikás játékokról szóló hírek természetesen a kezdetektől kiemelt figyelmet kaptak a filmhíradókban. A lelkiismeretes tudósítók nem csak a versenyeket, de a felkészülés folyamatát is alaposan dokumentálták. Erre már csak azért is szükség volt, mert ezen a téren a híréhség csillapíthatatlannak bizonyult.

Az alábbi különleges anyagban azt láthatjuk, hogyan jutottak el a friss olimpiai hírek a közönséghez 1928-ban, pár évvel az élő rádiós közvetítések és jópár évtizeddel az online platformok előtt.

A néma képsor Az Est fővárosi szerkesztősége előtt (VII. ker, Erzsébet krt. 18-20.) feszületen várakozó embereket mutatja, akik örömujjongásban törnek ki, amikor a magyar vizipólósok Franciaország elleni 5:3-as győzelméről szóló plakát megjelenik a kirakatnál. A tömegben feltűnő arcok hihetetlen boldogságról árulkodnak, amit valószínűleg az sem nem feledtetett, hogy a Komjádi Béla által felkészített csapat később a németek ellen kikapott, így amszterdami szereplését ezüstéremmel zárta. Az első élő rádióközvetítést az 1936-os olimpiáról hallgathatták a magyar előfizetők, addig viszont maradt a napilapok kirakata előtti izgalom…

 

Tovább

Hőhullám a Balatonnál

Rendkívüli kánikula vagy átlagos strandszezon? Mi sem lehetne hitelesebb tanúja a régi nyaraknak a filmhíradóknál. A trianoni terület-elcsatolások következtében elveszített fürdő- és üdülőhelyek fájó emlékét  a Bethlen-kormány tudatosan próbálta enyhíteni a Balaton népszerűsítésére szervezett kampánnyal a 20-as évek végén, amivel meglehetős sikert ért el. Nézzünk most néhány példát arra, hogyan múlatták az időt a forróságban a két világháború között, hiszen a Balaton már akkor és azóta is a Riviéra, ehhez semmi kétség nem fér.

Nyaraló proletárok a Balatonnál a Tanácsköztársaság idején kiadott Vörös Riport filmhíradó 1919 júliusi számában. Az operatőr jelenléte nagyobb kuriózum volt, mint a tó bármely látványossága, ezért nem véletlen, hogy a médianyilvánossághoz nem szokott, a propaganda kedvéért egyöntetűen proletárnak kikiáltott strandolók belenéznek a kamerába, sőt, láthatóan direkt neki produkálják magukat. 

 

Tovább